Tavasz indító túra
Imereti, Ajaria
Program:
A program változtatási lehetőségét fenntartjuk, időjárás függvényében.
1. nap: Kutaiszi-Uplistsikhe-Vardzia-Kutaiszi
Egy reggeli kávé után a reptérről elindulunk a barlang városok felé, ahol betekintünk a 12 század Grúzia életébe.
Az„Uplistsikhe” szó grúzul az „Isten bástyáját” jelenti. Uplistsikhe-nek varázslatos különössége abban mutatkozik, hogy távolról úgy néz ki, mint egy óriás hangyaboly, ahol még nemrég fórt az élet. Tovább tartunk Borjomin át (itt egy rövid megállot teszünk) Vardzia foldalatti városába, aminek a története 12. század végétől kezdődik, amikor I. Támár grúz királynő uralkodott. A legenda szerint Támár a nagybátyjával bújócskázott, és amikor a nagybátyja már elfáradt, ő előbukkant és így szolt: „Ak var, dzia!” („Itt vagyok, bácsikám!”). Vardzia igazi földalatti várossá vált, ahol a kolostor mellett könyvtár, lakóhelyiségek, sőt fürdő és vízvezeték is megtalálható volt. Több, mint 600 helyiséget alakítottak ki 13 emeleten. Jelen időben kevesebb látogatható, azonban így is bűvölet ejtő látványa sokáig megmarad bennünk.
Visszatérünk Kutsiszibe, ahol elfoglaljuk szállásunkat.
Rövid városi séta után vacsorázunk egy hangulatos grúz étteremben.
2.nap: Martvili kanyon, Prometeusz barlang
Reggeli. Első látogatási pontunk a Ckaltubo, Prometeusz barlang. Majd 2 km a barlang hossza, ahol vízállástól függően vagy csónakkal vagy gyalogosan tekinthetjük meg. Sataplia parkban dinók nyomába is léphetünk.
Utána Martvili kanyonhoz tartunk, ami tavaly teljesen felújításra került. Nem messze ellátogatunk egy természetes nyitott ég alatti meleg forráshoz.
Vacsora
3. nap: Tkibuli
Reggeli.
Indulás Tkibuliba. Gyalog túra Tskhra Djvari 1570m magason, fordításból „A 9 kereszt hegy” ) A név egy kis kővel alkotott templommal van összekötésben, ami a hegy tetején helyezkedik el, egészen kicsiny. Innét gyönyörű látvány fogad minket Grúzia nyugati részére, és amennyiben szerencsénk lesz az időjárással és látási viszonyokkal még a Fekete tengert is eléri a szemünk láthatára.
Piknik. Fotozás és élvezzük a kilátás gyönyöreit.
Szállás Kutaisziben.
4. nap: Kutaiszi-Batumi
Indulás Batumiba.
Egy rövid városlátogatás.
Miracle park, „Nino és Ali” mozgó szerelem fémszobornál kezdjük a programunkat. A két 8 méteres acélból készült alak egy tragikus szerelmi történetet szimbolizál. Egy muszlim fiú, Ali, és egy grúz hercegnő, Nino szomorú elválását mutatja be.
Itt találjuk a grúz ábécé DNS-spirálra írt betűivel körbefont ABC-tornyot, egy karnyújtásnyira látjuk a grúz törkölypálinkája előtt tisztelgő Cha-cha toronyot.
Ebéd.
Gonio vár látogatása. Séta a tengerparti szakaszon.
Visszatérés Batumiba. Ezek után szabad programban lesz részünk, amit kis pihenéssel töltünk a szálláson, feltöltődve az esti fényben ragyogó Batumi megtekintéséhez és ízletes grúz vacsorával zárva a napot.
5. nap: Goderdzi, Zöld tó
Reggeli.
Indulás Goderdzire. Télen ez egy sí paradicsom, de az év más időszakában is kecsegtet a látványával. Ebéd a helyi tavernában.Kerékpár (vagy gyalog) túra a „Zöld tóhoz” kb. 12 km. Piknik, fotózás, pihenés a tó gyönyörű környékén. A tó különlegessége a türkiz kéktől a sötét zöldig változó színe. Szezontól függő 16-18 méteres mélységgel rendelkezik, bár vulkanikus eredetűnek számítják a tó sosem fagy be, aminek az oka mai napig rejtély.
Szállás Goderziben.
6. nap: Khulo, Mtirala park, Mahunceti vízesés
Kerékpár 22 km (vagy gyalog 15 km) túra a hegyeken át Khulo városba.
Piknikezés grúz saslikozással.
Husvét alkalmából a helyi fogadó családokkal festhetünk tojást, süthetünk kulicsot (paszka) Belemélyülhetünk a grúz ortodox Husvéti ünnep előkészületeibe és a további ünneplés, liturgia, Isten tisztelet hangulatába.
Gyülekezés és autóval indulás a Mahunceti vízeséshez, és „Tamara” híd látogatása. Pihenő séta, (lovaglás, kerékpározás lehetőség), kirándulás a Mtirala parkban a vízesésig, (a sárga vonalon) kiállítótermek látogatása.
7. nap: Batumi
Batumi kikötőtől lesétálunk 1980-ban kialakított pálmafás tengerparti sétányon, hogy továbbá megtekinthessük a Május 6. park, Neptun szökőkút, Argonauta tér, Európa tér, Medea az aranygyapjú szobor nevezetességeket.
„Argo” libegővel felemelkedünk a domb tetejére, ahonnan gyönyörű kilátásban lesz részünk Ajariára, a Fekete tengerre és a körbevett, még lehet havas hegycsúcsokra!
Vacsora.
Pihenés.
Hajnali 1:30 óra körül indulunk a reptérre Kutaiszibe.
Részvételi díj tartalmazza:
-
szállás 3 éj Batumi, 3 éj Kutaiszi, 1 éj Goderdzi
-
étkezés (napi 2 bő)
-
teljes transfer (a szükséges állomások között is)
-
belépőjegyek árát (pl, Libegő, barlang látogatás, múzeum, stb)
-
kerékpár bérlés (amennyiben ezt választja)
-
magyar nyelvű csoport kísérő szolgáltatást
Részvételi díj NEM tartalmazza:
-
repjegy és illetékek árát
-
bármit, ami a fent említett „részvételi díj tartalmazza” felsorolásban nem szerepel (pl. esetleges napi 3-ik étkezést, +ital fogyasztást, szuvenírek vásárlása, stb)
-
biztosítást
Mit javasolt magaddal hozni:
Felszerelés/Ruházat:
- egy jó nagy hátizsákra/sporttáskára szükség lesz, amibe a felszerelésedet pakolod. Legyen egy kisebb hátizsákod is, amibe a túrák során a vizet, esőkabátot stb, teszed
- esőkabát
- jó erős, strapabíró túrabakancs a gyalogtúrákra
- kényelmes cipő, trekking cipő vagy sportcipő
- hosszú és rövidnadrág, egy vastagabb és egy vékony pulóver, meleg ruha, nedvszívó zoknik, pólók, fürdőruha
Szükséges gyógyszert, fájdalom csillapítót, láz csillapítót stb. házi papucs és gumi papucs zuhanyzáshoz esetleg ha meleg forrásban is szeretnél pancsolni, akkor fürdőruha. Martvili kanyon közelében is van egy nyitott termál fürdő ami természetes jellegű, amennyiben időjárásunk engedi, ott is csobbanhatunk. Saját törölköző nem árt, bár majdnem hotel jellegű hostelekben fogunk megszállni, akkor sem árt egy saját tisztálkodási eszköz. Meleg ruha és egy vékonyabb sapka sem ártana. Batumiban még akár 25 fokos meleg is lehet, de a hegyekben még eléggé hűvös lesz.
Fényképező gép, okostelefon, jókedv és egy üres batyut :) legyen hová pakolni az élményeket :)
Időpont: 2017.április 8
Időtartam: teljes 7 nap
Indulás: 2017.április07.23:55 Budapest
Vissza: 2017. április15.05:45 Kutaisi
Jelentkezési
határidő: 2017.március 01.
Részvételi díj:450.00 USD–2017.03.07
Csoport létszám:8-12 fő
Szállás: 3*Hotel és Guest Hous
Nehézségi fok: 2 (nem igényel különleges félkészítést)