Grúzia csak lazán
Grúzia körutazás
Program:
1. nap: Tbiliszi
A reptérről elindulunk Tbiliszibe utközben reggelizünk egy helyi sütöde kis kávézójában. (kívánság szerint a bánya város és a Katski Pillar megtekintésével - egyeztetést igényel)
Elfoglaljuk szállásunkat Tbilisziben és egy rövid pihenő után a
délutáni órákban Grúzia fővárosával ismerkedünk.
Az Óváros nevezetességeit tekintjük meg: az 1200-as évek végén emelt Metehi templomot és Vahtang Gorgasali szobrát, a Narikala erődöt.
Vacsora. Pihenő.
2.nap: Tbiliszi-Mtskheta
Reggeli után teszünk egy látogatást az ország egykori fővárosába, Mtskhetába. A Svetitskoheli- székesegyház a grúz ortodox egyház központja, és az ország második legnagyobb egyházi épülete.
Visszatérünk Tbiliszibe.
Délután még felfedezzük a főváros többi részét a Ferde óratornyot, a 6. században épült Anchishati bazilikát, a Függetlenség teret a Szentháromság katedrálist.
Este egy lazuló kénfürdőzéssel és bőséges vacsorával zárjuk ezt a napot.
3.nap: Ananuri, Stepantsminda, Gergeti
Reggeli. Ezen a napon egy kisvárosba, Stepantsmindába (Kazbegi) kirándulunk. A régi grúz hadiúton közelítjük meg, útközben
több magas hágón is keresztülhaladunk a fenséges Ananuri erődhöz érkezünk. Gergeti Szentháromság templomhoz gyalog jutunk el. (időjárás függvényében pedig terepjáróval) A háttérben a Kazbek 5034 méteres csúcsa magasodik, mely festői hátteret ad. Ezek után a késő délutáni órákban érkezünk vissza Tbiliszibe, ahol lehetőségetek nyílik szabad programra, mint például egy lazító esti program a Tiflis város nevétől kapott termál fürdőzést kínálunk.
Vacsora.
4.nap: David Gereja, Szignagi
Reggeli.
Először a David Geredzsi komplexumot látogatjuk meg, ami egy V. századi kolostor.
Szignagit - a szerelem városát látogatjuk meg. Útközben Bodbe városban megtekintjük a Szent Nino Monostort.
Szignagiban az Alasani völgyre nyíló kilátásban gyönyörködünk. A város megőrizte eredeti szépségét, és kiváló lehetőséget nyújt, hogy a körülvevő kaukázusi hegyek látványában gyönyörködjünk.
A „Világ Borai” pincészetben nyilván mi mást is tehetnénk, csapunk egy borkóstolót, de adódik alkalom arra is, hogy saját magunk készítsünk khinkalit.
Visszatérés Tbiliszibe a szállásunkra.
5.nap: Gori, Uplistsikhe, Borjomi, Akhaltsikhe
Reggeli. Ez egy kicsit hosszú út lesz, de szép és kalandos. Útközben megtekintjük Gori várost Sztálin szülővárosát, majd folytatjuk utunkat Grúzia vadregényes tájain. Meglátogatjuk Uplistsikhe barlangvárost, itt ebédelünk egy hangulatos étteremben. Borjomiban teszünk egy rövid megálót a híres ásványvíz forrásnál. Tovább a Rabat erödöt tekintjük meg.
Szállás foglalás Akhaltsikhe.
Vacsora
6. nap: Zöld tó
Reggeli.
Indulás Goderdzire. Télen ez egy sí paradicsom, de az év más időszakában is kecsegtet a látványával. Ebéd a helyi tavernában vagy piknikezés a „Zöld tónál” fotózás, pihenés a tó gyönyörű környékén. A tó különlegessége a türkiz kéktől a sötét zöldig változó színe. Szezontól függő 16-18 méteres mélységgel rendelkezik, bár vulkanikus eredetűnek számítják a tó sosem fagy be, aminek az oka mai napig rejtély.
Indulás Bátumiba.
Szállás.
7.nap: Mtirala park, Mahunceti vízesés
Reggeli.
Gyülekezés és autóval indulás a Mahunceti vízeséshez, és „Tamara” híd látogatása. Pihenő séta, (lovaglás, kerékpározás lehetőség), kirándulás a Mtirala parkban a vízesésig, (a sárga vonalon) kiállítótermek látogatása.
Visszatérés Batumiba. Esti séta a pálmafás partszakaszon.
Vacsora egy hangulatos étteremben (évszaktól és/vagy kívánság esetén hajon) élő grúz zene és tánc társaságában.
8.nap: Batumi, Gonio eröd
Reggeli.
Egy rövid városlátogatás.
Miracle park, „Nino és Ali” mozgó szerelem fémszobornál kezdjük a programunkat. A két 8 méteres acélból készült alak egy tragikus szerelmi történetet szimbolizál. Egy muszlim fiú, Ali, és egy grúz hercegnő, Nino szomorú elválását mutatja be.
Itt találjuk a grúz ábécé DNS-spirálra írt betűivel körbefont ABC-tornyot, egy karnyújtásnyira látjuk a grúz törkölypálinkája előtt tisztelgő Cha-cha toronyot.
Ebéd.
Gonio vár látogatása. Séta a tengerparti szakaszon.
Visszatérés Batumiba. Ezek után szabad programban lesz részünk.
9. nap: Kutaiszi, Martvili, Prometeus barlang
Reggeli. Első látogatási pontunk a Ckaltubo, Prometeus barlang. Majd 2 km a barlang hossza, ahol vízállástól függően vagy csónakkal vagy gyalogosan tekinthetjük meg. Sataplia parkban dinok nyomába is léphetünk. Utána Martvili kanyonhoz tartunk, Ebéd. Szabad program.
10. nap: Kutaiszi
Reggeli. Kutaiszi város ismertető program. Séta az óváros részén, szent George templom, és Bagrati katedrális látogatása, Gelati monostor.
Ebéd.
Pihenés.
Hajnali 3 óra körül indulunk a reptérre.
11. nap: Választható fakultatív nap
választható Tbilisziben, Batumiban esetleg Borjomiban egy szabad foglalkozású nap
A részvételi díj tartalmazza:
-
szállás 3-4* Hotel 2 azemélyes elhelyezéssel
-
magyar nyelvű csoportkísérő szolgáltatás
-
a programban feltüntetett étkezés (napi 2 alkalom)
-
teljes transfer
-
belepőjegyek árát (pl, Libegő, múzeum, barlang látogatás)
A részvételi díj NEM tartalmazza:
-
bármit, ami a fent említett „részvételi díj tartalmazza” felsorolásban nem szerepel (pl. éttermekben jatt, esetleges napi harmadik étkezés, + ital fogyasztás, szuvenírek vásárlása, stb)
-
repjegyek reptéri illeték
-
biztosítást
Mit javasolt magaddal hozni:
Szükséges gyógyszert, fájdalom csillapítót, láz csillapítót stb..kényelmes cipő vagy sportcipő, házi papucs és gumi papucs zuhanyzáshoz esetleg ha a termál fürdőbe is szeretnél pancsolni, akkor fürdőruha. Esőkabát.
Fényképező gép, okostelefon, jókedv és egy üres batyut :) legyen hová pakolni az élményeket :)