Grúzia csak lazán
Kazbegitől a Fekete tengerig
Program:
1. nap: Tbiliszi
Érkezés Kutaiszibe. Gyülekezés a transfer autónál. Indulás Tbiliszibe. Reggeli egy pékség kávézójában. Mielőtt Tbiliszibe érkezünk teszünk egy rövid látogatást az ország egykori fővárosába, Mtskhetába. A Szvetickoheli székesegyház a grúz ortodox egyház központja, és az ország második legnagyobb egyházi épülete. A város fölötti hegyen pedig Dzsvari kolostora tekint le a két folyó, Aragvi és Kura találkozásánál elterülő településre Tbiliszibe érkezve elfoglaljuk szállásunkat. Kis pihenő után Grúzia jelenlegi fővárosával ismerkedünk. Az Óváros nevezetességeit tekintjük meg: az 1200-as évek végén emelt Metehi templomot, a Narikala erődöt, a Ferde óratornyot, a VI. században épült Ancsishati bazilikát, a Függetlenség teret a Szentháromság katedrálist.
Este lehetőségetek nyílik szabad programra, mint például egy lazító est a Tiflisz város nevéről elnevezett termál fürdőben. Vacsora étteremben.
2.nap: Ananuri, Stepantsminda, Gergeti
Reggeli. Ezen a napon egy kisvárosba, Stepantsmindába (Kazbegi) kirándulunk. A régi grúz hadiúton közelítjük meg, útközben
több magas hágón is keresztülhaladunk a fenséges Ananuri erődhöz érkezünk. Gergeti Szentháromság templomhoz gyalog jutunk el. (időjárás függvényében pedig terepjáróval) A háttérben a Kazbek 5034 méteres csúcsa magasodik, mely festői hátteret ad. Ezek után a késő délutáni órákban érkezünk vissza Tbiliszibe, ahol lehetőségetek nyílik szabad programra, mint például egy lazító esti program a Tiflis város nevétől kapott termál fürdőzést kínálunk.
Vacsora.
3.nap: Gori, Uplistsikhe, Kutaiszi
Reggeli. Ez egy kicsit hosszú út lesz, de szép és kalandos. Útközben megtekintjük Gori várost Sztálin szülővárosát, majd folytatjuk utunkat Uplistsikhe barlangvárosba. Kutaiszibe érkezve elfoglaljuk szállásunkat. Szabad program. Vacsora egy hangulatos étteremben.
4.nap: Kutaiszi - Gelati
Reggeli után ellátogatunk a helyi piacra, ahol lehetőség adódik nem csak megismerni a termékeket de akár be is vásárolni a helyi termelőknél. Később Kutaiszi városismertető programban lesz részünk. Ebéd. Séta az óváros részén, Szent George templom, és Bagrati katedrális meglátogatása, Délután Martvili kanyon látogatása és ha időnk engedi útközben még a Prometeusz barlangnál is megállunk.
5.nap: Batumi
Reggeli.
Ezen a napon Batumit fedezzük fel. Városlátogatás. Ami csak belefér! Miracle park, „Nino és Ali” mozgó szerelem fémszobornál kezdjük a programunkat. A két 8 méteres acélból készült alak egy tragikus szerelmi történetet szimbolizál. Egy muszlim fiú, Ali, és egy grúz hercegnő, Nino szomorú elválását mutatja be.
Itt találjuk a grúz ábécé DNS-spirálra írt betűivel körbefont ABC-tornyot, egy karnyújtásnyira látjuk a grúz törkölypálinkája előtt tisztelgő Cha-cha toronyot. Batumi kikötőtől lesétálunk 1980-ban kialakított pálmafás tengerparti sétányon, hogy továbbá megtekinthessük a Május 6. park, Neptun szökőkút, Argonauta tér, Európa tér, Medea az aranygyapjú szobor nevezeségeket. „Argo” libegővel felemelkedünk a domb tetejére, ahonnan gyönyörű kilátásban lesz részünk Ajariára, a Fekete tengerre és a körbevett, még lehet havas hegycsúcsokra! Esti séta a Táncoló szökőkútnál.
Vacsora étteremben.
6. nap: Zöld tó
Reggeli.
Indulás Goderdzire. Télen ez egy sí paradicsom, de az év más időszakában is kecsegtet a látványával. Ebéd a helyi tavernában vagy piknikezés a „Zöld tónál” fotózás, pihenés a tó gyönyörű környékén. A tó különlegessége a türkiz kéktől a sötét zöldig változó színe. Szezontól függő 16-18 méteres mélységgel rendelkezik, bár vulkanikus eredetűnek számítják a tó sosem fagy be, aminek az oka mai napig rejtély.
Indulás Bátumiba.
Szállás.
7. nap: Kutaiszi, Martvili, Prometeus barlang
Szabad program. Fürdőzés, séta a pálmafás sétányon, delfinárium látogatása.
Éjjel indulás Kutaiszibe a reptérre.
A részvételi díj tartalmazza:
-
szállás 3-4* Hotel 2 azemélyes elhelyezéssel
-
magyar nyelvű csoportkísérő szolgáltatás
-
a programban feltüntetett étkezés (napi 2 alkalom)
-
teljes transfer
-
belepőjegyek árát (pl, Libegő, múzeum, barlang látogatás)
A részvételi díj NEM tartalmazza:
-
bármit, ami a fent említett „részvételi díj tartalmazza” felsorolásban nem szerepel (pl. éttermekben jatt, esetleges napi harmadik étkezés, + ital fogyasztás, szuvenírek vásárlása, stb)
-
repjegyek reptéri illeték
-
biztosítást
Mit javasolt magaddal hozni:
Szükséges gyógyszert, fájdalom csillapítót, láz csillapítót stb..kényelmes cipő vagy sportcipő, házi papucs és gumi papucs zuhanyzáshoz esetleg ha a termál fürdőbe is szeretnél pancsolni, akkor fürdőruha. Esőkabát.
Fényképező gép, okostelefon, jókedv és egy üres batyut :) legyen hová pakolni az élményeket :)
Időpont: 2017.június 16-24
Időtartam: teljes 7 nap
Indulás: 2017.július 16.23:55 Budapest
Vissza: 2017.július 24.05:45 Kutaisi
Jelentkezési
határidő: 2017.április 16.
Részvételi díj:600.00 USD
570.00 USD(coport)
Csoport létszám:6 fő
Szállás: 3*Hotel
Nehézségi fok: nincs